Új fém álmennyezeti termék kínálatunkban
Örömünkre szolgál egy újabb optikai fém álmennyezeti rendszer bemutatása, mely Palette System nevet kapta. Ez azon design mennyezetek csoportjába tartozik, mellyel összetett kisplasztikai formák “rajzolhatók” a mennyezetre és funkcióval is bírnak.

A megjelenéssel párosul több funkció is, ami előnyösség teszi alkalmazását. Ezen funkciók egyike a nagy felületi áttörtség. Ez által nem szükséges, a gépészeti eszközöket az álmennyezeti szintre integrálni, mintegy “rejtve” maradnak az álmennyezet felett. Másik nagy előnye az akusztikus tulajdonsága, a keletkező hangokat megtörik, akár mögöttes akusztikai anyagokkal kiegészítve, a keletkező hangok megköthetők. További jelentős előny, hogy nem kell a oltóberendezéseket sem integrálni a mennyezet vonalába, így az alap kiépítésen kívül nem szükséges további második soros kiépítés, ezzel költséget csökkentünk, valamint nem töri meg a felületet ezen gépészeti elem sem.
A bemutatott munkán jól látható, hogy játszottak a színekkel, ezt mindegy kihasználták, az alkalmazott felület tónusos lett, mely sugározhatja a bevásárló központ arculatát. Vagy akár a szinten elhelyezett üzletek jellegét. Minden esetre ez a lehetőség tág teret ad a fantáziának!

A lapocskák elhelyezésével, majd minden irányba ugyan azon a képet rajzolja ki a mennyezet, de mégis változik, képzeljük el hogy a mozgólépcsőn haladunk és a mennyezet mintegy megelevenedik, más és más arcát mutatja. Utazzuk bele ebbe a képzeletbe..


A mennyezetet magát nem sok rendszer elem alkotja, tervezése, szerelése egyszerű. Könnyen függeszthető a födémtől, könnyen alakítható. Ami a nehézséget adja a formák, színek sokasága. Mégis ezt hogyan rendezzük egy alakzattá? Ez adhatja a nehézséget, mindenesetre nagyon szép és vidám tereket alkothatunk. Úgy érezhetem ebben a bevásárló központba jó betérni. Vegyüljünk is el a kínálatban…




A bemutatott álmennyezetnél még lehetőség, hogy a lámpatestek is az álmennyezet feletti térben kapjanak helyet, a fotókon erre utaló jel is észrevehető. Random helyeken elhelyeztek lámpatesteket, ki emelve területeket, vagy csak a mennyezeti összkép megtörésére, hogy még több látni való, felfedezni való legyen.
Az összkép nagyon tetszetős, ezen mennyezettel modern középületeket alkothatunk, legyen az esetünkben egy bevásárló központ, vagy akár egy kiállítási tér, múzeum. Az egyedi megjelenés garantált!
Remélem élvezték a barangolást ebben a bevásárló központban, ami Svájcban található. Bízunk benne hazánkban is lesz akit magával ragad a sokszínűség, ugyan akkor a vágy egy modern letisztult arculat megteremtésére.
További információkért kérem keressenek elérhetőségeink egyikét, még ma!
































